Oiolosselôte - Genesis 31

Harmincegyedik fejezet

Jákób hír nélkül elhagyja Lábán

"És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot. És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan ő hozzá, mint annakelőtte."

(1Móz 31: 1, 2)

Egyre inkább feltűnik Lábán családjának, hogy Jákób milyen komoly mértékben gyarapszik. (Érdekes, hogy azért nem zúgolódtak, hogy korábban ők Jákób keze nyomán milyen vagyonra tettek szert.) Irigykedni kezdenek rá; sőt úgy gondolják, hogy az övékét vett el. Ez sajnos egy természetes velejárója a bölcs gondolkodásnak. Irigyeket szül. Viszont, mint korábban már megtárgyaltuk: ez nem félelemre ad okot a bölcsnek, hanem csiszolja a jellemét. Nézzük, Jákobét hogyan!

"Monda, pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek."

(1Móz 31: 3)

Igen jellemző tulajdonsága a bölcs embernek, hogy a problémák megoldása előtt tanácsért a Legfelsőbb Bölcsesség Forrásához fordul, s Tőle vár vezetést. Jákób is ezt teszi; nekünk is Hozzá kell folyamodnunk. Így a fenti tanácsot kapja. Ezzel el lehet kerülni egy olyan családi-rokoni viszályt, melyhez hasonló elől huszonegy éve épp ide menekült. Ott rendeződni; itt kitörni készül. De már tudja, hogyan kezelje.

"Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezőre az ő nyájához. És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelőtte; de az én atyám Istene velem volt."

(1Móz 31: 4, 5)

Jákób igen nagy horderejű döntésre szánja el magát. Az Istene azt parancsolta, hogy távozzék e földről, hagyja el Lábánt, az ő nagybátyját és unokatestvéreit; s térjen haza családjával együtt. Jákób ismét egy új életszakasz küszöbéhez érkezett. Nagy, és nehéz út vár rá, ahol ráadásul a bátyja várja, aki két évtizeddel ezelőtt halálosan megfenyegette. Félelem ül a szívére. Ott is üldözték, most is. (Hiába, ez a sorsa annak, aki eltökélte magában, hogy az igaz Istent szolgálja. A világ sehol sem nézi ezt jó szemmel – legalább is mindaddig, míg az új világot, a Paradicsomot föl nem építjük.) így Jákób most őszintén megosztja gondolatait feleségeivel, családjával, mielőtt közölné velük végleges döntését. Ezen őszinte gondolatfeltárás során természetesen elvárja tőlük, hogy érzelmileg támogassák őt – vagy, ha nem, úgy még egy problémával szembe kell néznie. Azonban bármennyi gond is nyomasztja lelkünket, szívünket, tudnunk kell, hogy Aki ezen az úton elindít bennünket, Az mindig velünk is lesz. Ő maga ígérte meg nekünk szolgái, így Jákób által is.

"Ti, pedig tudjátok, hogy teljes erőm szerint szolgáltam atyátokat. De atyátok engem megcsalt s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen."

(1Móz 31: 6, 7)

Igen, Lábán vérszemet kapott – ahogy a mondás tartja. Megtapasztalta, hogy unokaöccse keze nyomán milyen hatékony áldás ül; s a maga hasznára kívánta használni azt. Nem elégedett meg azzal, hogy ennek az áldásnak természetes következménye az ő gazdaságának figyelemre méltó növekedése. Kapzsi lett, mohó lett, még többet akart. Ugye, emlékszünk még az öreg halász-effektusra? Nem elég az ölünkbe pottyant boldogság, vagy anyagi béke: még többet akarunk kihozni belőle. Ha ez ennyire képes; miért ne lehetne még több bőrt lehúzni róla? Ez a kapzsiság. S ennek végeredménye mindig az, hogy elveszítjük azt is, ami korábban volt. Szenvedést okoz maga a mohó vágy is, annak megvalósítása anyagilag és fizikailag kikészíti az embert; a megszerzett javak védelmezése, és a lopás miatti félelem felőrli az egészséges emberi kapcsolatokat, megbontja a belső egyensúlyt, bizalmatlanokká, megbízhatatlanokká válnak; s a végén úgyis elveszítik mindazt, amit oly erősen a markukban tartottak. Valójában oly erősen fogták, hogy összeroppantották, s szertefröccsent.
Ezért tanácsolja a Biblia, hogy elégedjünk meg azzal, amink van. A Teremtő úgyis ellátja a szolgáit mindazzal, amire a munkájához szüksége van: kinek gazdagságot, kinek szenvedést.

"Mikor azt mondotta: a pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala. Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta."

(1Móz 31: 8, 9)

Jákób igen bölcsen nem magának tulajdonítja a gazdasága gyarapodását, jóllehet, ő volt az eszköz Isten kezében. De csak eszköz. Magát a tettet Istennek tulajdonítja. Őt dicséri ezzel a bölcsességgel. Hisz Ő tőle tanulta mindezt. Tudjuk, hogy a bölcsesség elsajátításához három dolognak kell szisztematikusan, és egymással összhangban tanulmányozni. Az Isten Szavát, tetteit, tulajdonságait; szolgáinak életét; illetve teremtésművét – fő tekintettel az állatok és növények megfigyelésére, amellyel kapcsolatba kerülünk. E három dolog komplex megismeréséből olyan tudásra tehetünk szert, amely alkalmassá tesz bennünket önmagunk megismerésére, célunk megtalálására, és az Isten által kijelölt utunk tudatos végigjárására – vagyis a Teremtő szolgálatára.
Jákób egyre magasabb szellemi értéket képvisel e tudomány gyakorlásában. Érdemes tanulni tőle.
Ebből következően a látásmódja se emberi már, hanem isteni. Nem csupán emberi szívvel tekint embertársainak gyarlóságára (nem sértődik meg, nem őriz haragot a szívében, nem forral bosszút a lelkében), hanem isteni rálátással él, s képes úgy látni azokat, ahogy vannak, s nem úgy, ahogy rá hatnak.

"Mert lőn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok. És ő monda: emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekeszik vala."

(1Móz 31: 10- 12)

Íme az isteni látásmód. Az átlagos halandó valójában azt látta volna csak, hogy egyszínű kosok hágják a jerkéket. Isten viszont megmutatta, Jákób, pedig képes volt meglátni azt a genetikai állományt, amely a faragott vesszők hatására a kosokban dominánssá rendeződik a fogantatás alatt. S így ő már a tarka dominanciával bíró kosokat szemlélhette Isten által feltárt látomásaiban, vagyis álomban. De mindennek meglátását és a vele való tudatos együttműködést kizárólag az Istentől nyert bölcsességnek, s Teremtőjéhez fűződő jó viszonyának köszönheti. Ez nálunk is csak így működhet.
Jóllehet, az általunk felépítendő paradicsomi irányzatú gazdasági szerkezet igen magas szintű meggazdagodást eredményez; mindazáltal, ahogy visszaélnek vele: azonnal romba dönti mindazt, amit korábban felépített. Így küszöbölve ki, hogy Bábel tornya felépülhessen a földön. Ráadásul a világ kihívásai és ostoba fondorlatai csak erősítik azt.

"Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre."

(1Móz 31: 13)

Így végződnek Istennek Jákóbhoz intézett szavai. A sok gyarlóságot látva, és megtapasztalva Jákób egyre emelkedettebb szellemi szintjét, úgy dönt, elérkezett az ideje a visszatérésnek. Most már elég erős Jákób ahhoz, hogy az igéret földjén folytassa tovább a paradicsomi előkészületi munkálatokat. Igen sok munka vár ott rá. El se hisszük, milyen óriási jelentőségű tevékenységet bíz rá a Mindenható, s annak milyen gigantikus kihatása lesz későbbi történelmünkre: jelenünkre és jövőnkre. De először még egy kiélezett helyzettel kell bölcsen megbirkóznia. Micsoda nagyszerű emberismeretről tesz tanúbizonyságot mindaz, amit a későbbiekben olvashatunk.

"És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában? Avagy nem úgy tartott-é minket, mint idegeneket? Midőn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette. Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a mi atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten mondott, azt cselekedjed."

(1Móz 31: 14- 16)

A paradicsomi építkezések részét képezik az erkölcsi, főleg családi-erkölcsi intézkedések. Természetes, hogy ennek az ideológiai rendszere jó ideje készen áll, csak össze kell tudni rakni, és alkalmazni azokat a kommunák fölállítása során. Ez a részlet egy igen fontos adalék ehhez a munkához.
Igazi hűséges, lojális asszonyokat mutat be nekünk itt a Biblia. Olyanokat, amilyenek képesek az egészséges és egységes, boldog család fölépítésére, és összetartására. Férjüket a család teokratikus elöljárójának, fejének tekintik. Teljesen egyértelmű számukra, hogy férjüket maga az Isten vezeti; s ők alárendeltjei ennek az elrendezésnek. Lojálisan alá is vetik magukat ennek.
Figyelmesen hallgatják férjüket, megteszik észrevételeiket az üggyel kapcsolatban; majd bátorítják őt arra, hogy Teremtőjük parancsát a legkörültekintőbb módon hajtsa végre. Ők feltétlen támogatásukról biztosítják őt.
Ez tehát az egészséges családi szerkezet. Tanulmányozásra méltó.

"Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre. És elvivé minden nyáját, és minden keresményét, melyet keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában, hogy elmenjen az ő atyjához, Izsákhoz Kanaán földére."

(1Móz 31: 17, 18)

Családja támogatását maga mellett tudva teljes nyugodtsággal ülteti az övéit tevékre, s indul el a hosszú úton oda, ahonnan elindult, haza. A családja azt a földet természetesen még nem ismeri.
Tudjuk, milyen feszültséget szokott okozni napjainkban még egy kisebb utazás is. No, nem az úton ránk váró megpróbáltatások, vagy váratlan események miatt, nem. A családi egység hiánya miatt. Ez persze igaz más döntésekre is. Ha a férfi az egész családját érintő döntést hoz; folyamatos feszültségben kell azt végigcsinálnia, hisz a feleség általában nem lojális. Nem támogatja, nem segíti a döntés megvalósítását, önző érdekek miatt folyamatos ellenérzést táplál férje iránt; elvárásokat támaszt férjével, s annak döntéseivel szemben. Valójában nekünk, férjeknek abból áll a házas életünk, hogy igyekszünk megfelelni feleségünk önelégült elvárásainak és céljainak; ahelyett, hogy az Isten által ránk szabott felelőségünknek felelnénk meg, és az Ő céljainak lennénk az eszköze; és feleségünk lojális támogatója lenne döntéseinknek. Biztos, hogy az ő egyéni vágyai is egészségesen lehetne beépíteni a tervek végrehajtásába. S sokkal boldogabb, biztonságosabb családot irányíthatnánk, szeretetteljesen vezethetnénk kijelölt célja felé, ha nem ő határozná meg lépten-nyomon az oda – vagy ki tudja, hova – vezető utat.

"Lábán, pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának. Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét, mivelhogy nem adá tudtára, hogy szökni akar. Megszökék tehát mindenestől, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta."

(1Móz 31: 19- 21)

Tudjuk, hogy Ábrahám és Lábán vallása között bizonyos különbség mutatkozik – noha ugyanazt, az Istent imádják. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Jahve személyesen is megjelent, ezért már nincs szükségük arra, hogy mürtik, bálványok, festett, vagy faragott képek által imádják Őt. Rokonaik ellenben, akiknek nem jelent meg személyesen, csupán oktatás útján igyekeztek Őt megismerni. Mintegy szükségszerű, hogy a fent leírt segítőeszközök emeljék figyelmüket Teremtőjük, vagy annak valamely megnyilvánulása, tulajdonsága, cselekedete felé; s ezeken keresztül imádják Őt. Ez ma is így van. Akik Jézus Krisztuson keresztül közelednek Hozzá, azok minden segédeszköz nélkül megtehetik ezt; akiknek viszont ez nem adatik meg, de mégis Őt kívánják istenként tisztelni: azoknak különféle segédeszközre van szükségük, amely időről időre Hozzá emeli figyelmüket. Ők csupán ezen alkalmakkor fordulnak Hozzá, vagy hallgatják, érzik Őt; életük más területeit viszont az Ő közvetlen hatása nélkül folytatják. Míg azok, akik közvetlenül, vagy Fián keresztül közelednek Hozzá, a szívük folyamatosan telve van a Vele való meghitt kapcsolattal, s minden egyéb segédeszköz nélkül is áthatja mindennapjaikat, tetteiket, vágyaikat, gondolataikat a tudat, hogy ők a Legfelségesebbet szolgálják éjjel és nappal egyaránt. (Napjainkban persze e kettőnek e keveréke mutatkozik meg sok területen és esetben.)
Így hát érthető, hogy Lábánnak miféle házi bálványai voltak, amit Rákhel magáénak tekintvén, magához vett. Nyilván nem gonosz szándékkal tulajdonította el, egyszerűen csak, mint jó asszonyhoz illik, meg akarta velük védeni a saját házát, vagyis a házasságát. A hibát ott követte el, hogy se atyjától nem kérte el őket, se a férjével nem beszélte meg a velük való kapcsolatát. Jákób nyilván nem tartott volna rájuk igényt, hisz ő közvetlen védelmet élvezett a Teremtőtől, nem volt rájuk szüksége. Viszont Rákhel védelmére legyen mondva, hogy ura is úgy hagyta el Lábánt, hogy előzőleg nem beszélte meg vele. Így a Biblia ezt is akként értékeli, mint aki meglopta nagybátyja szívét. Neki viszont minden oka megvolt rá.
Így ilyen érzelmek közepette vágtak hát neki életük új, izgalmas, új szakaszának. Rákhelnek a házi bálványokhoz való ilyetén ragaszkodása még igen súlyos következmény forrása lesz.

Jákób kibékül Lábánnal

"És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy Jákób elszökött; Maga mellé vévén az ő rokonait, hét napi járó földig űzé őket; és eléré a Gileád hegyén."

(1Móz 31: 22, 23)

Lábán nagyon jól tudta, hogy Jákób előbb-utóbb elhagyja őt, hisz most már saját gazdaságát fejleszti, de ő még bőrt szeretett volna róla lehúzni. Jákób az ő fennhatósága alatt áll, az ő szolgálója, tartozik neki elszámolással. Jákób azonban ezt másként gondolja, különös figyelemmel arra, hogy Lábán őt már számtalanszor becsapta. Másfelől, maga az Isten parancsolta neki, hogy induljon el. Jóllehet, azt nem mondta, hogy szökve tegye ezt, mindazonáltal bölcs ember lévén, tudta, hogy Lábán nem engedi őt el jószerivel. A megszerzett jószágra, vagy annak egy részére igényt tartana. Komoly családi háborút fakasztott volna – ráadásul a saját földjén, ahol minden fű, fa mellette áll. De idegenben, az más! Ott nem lesz háború, de harag igen. Figyeljük csak meg, hogyan is oldja ezt meg a Teremtő.

"Isten, pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj."

(1Móz 31: 24)

Íme, Isten intézkedése ez ügyben. Minthogy Jákób már azon a földön van, amit Ő ígért neki; megvédi őt e helyen. Lábán tud Jákób Istenéről, hisz Ő gazdagította meg, szaporította lányait. Eddig maga csak a bálványain keresztül tartott Vele kapcsolatot, most azonban első ízben neki is megjelent. Bár nem valami nagyszerű ígéretet készült tenni, egyszerűen csupán figyelmeztette őt, hogy fogja vissza magát attól, amit tenni készül. Így a továbbiakban nem valószínű, hogy tartósan személyes kapcsolatban maradnak. Bár, mint látni fogjuk, a bálványait már nem fogja viszontlátni.

"Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná fel sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az ő rokonaival egybe."

(1Móz 31: 25)

Lábán beéri Jákóbot, de az isteni figyelmeztetés hatására nem támadja meg, hanem szép kényelmesen tábort ver. Utazáshoz akkortájt a sátor felet meg leginkább az éjszakák elviseléséhez – főleg, ha nagy lábon élt valaki, vagy nagy családdal utazott. Bár valószínű, hogy a jószág legeltetése közben is használták ezt a pihentető módszert. A sátor már akkor is szőtt vászonból készült, és a merevítők segítségével állították fel. A nyílászárókat fűzővel használták. Tetejére, oldalára, sőt padlózatára is állatbőröket, szőtt szőnyegeket terítettek. Így védte azt az esőtől, tűző naptól; illetve a belsejében bútorzat nélkül a földre terített szőrös bőrökön és vastag szőnyegeken lehetett ülni és feküdni, aludni, s ugyanezek finomabb változataival takaróztak. A nomád népek a mai napig ezt használják lakásul, vagy utazóeszközül lakókocsi, vagy szálloda helyett. Nagyon hálás, és könnyen kezelhető szerkezet; az állatok hátán lehetett szállítani őket. Ugyanennek a népnek a legdíszesebb, legpazarabb sátra később egy templom, egy sátortemplom lesz.

"És monda Lábán Jákóbnak: mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el? Miért futottál el titkon, s loptál meg engem? Miért nem jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedűszóval?"

(1Móz 31: 26, 27)

Lábán nem meri bántani Jákóbot, de számon kéri tőle a hirtelen távozásának okát és értelmét. Részben úgy gondolja, hogy joga van mindehhez. Számon kéri tőle a Rákhel által ellopott házi bálványokat is, Jákób azonban azokról nem tud semmit. Másfelől viszont ez az eljárás igen hasznos olyan esetekben, amikor vitás kérdések merülnek fel. Nem az erőviszonyok fitogtatásával kell azokat megoldani, hanem meg kell figyelni a másik fél álláspontját az elmérgesedett helyzetet illetően. A jól tájékozottság a konfliktusok elsimításához – még az ellenségeskedés felszítása, továbbtáplálása, és az ostobaság végzetes hibához vezet.

"És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél. Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj."

(1Móz 31: 28, 29)

Lábán tovább fűzi a szót, még mindig haragos indulattal a szívében. Pedig gondolhatná, hogy ha az ő atyáik Istene ezt mondta neki, akkor annak nyomós oka lehet. Jóllehet, megrettent tőle, de a szíve továbbra is haraggal telt a történtek miatt. Eszébe sem jut, hogy valójában saját mohósága, és gazdasági erkölcstelensége váltotta ki Jákób és Istene döntését., s annak ilyetén megvalósulását. A bálványok viszont – az más dolog.

"Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?"

(1Móz 31: 30)

Jákób talán le tudja hűteni Lábán hevét a távozással kapcsolatban – valójában az Isten is erre gondolt az álombéli mondatban. De a házi bálványok Lábánnak igen fontosak. Azokon keresztül talál kapcsolatot szellembirodalmával (bár az Isten épp az imént mutatta meg ennek ellenkezőjét). Így szokta meg. Ezek nélkül tehetetlennek és Istentől elszakítottnak érzi magát. Valójában összeomlik benne az eddig dédelgetett isteni fogalom. Ez mindenki számára tabu, érinthetetlen, s általában ezt a jogot mindenki ismeri, és tiszteletben tartja. Rákhel saját új családjának akarta ezt a jogot – megtiporva ezzel atyja házát. Lehet, hogy Jákób nem beszélt neki eleget a vallásról? Vagy épp ellenkezőleg: valamit erősen félreértett? Mindenesetre súlyos árat fog fizetni érte.

"Felelvén, pedig Jákób, monda Lábánnak: mert féltem, mert gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tőlem erővel."

(1Móz 31: 31)

Igen, a kérdés első felére valóban ez a válasza. Lábán eddigi megbízhatatlan és hatalomvágyó, mohó viselkedéséből ez gondolkodás nélkül következhetne. Sőt az is, hogy a jószágállományt a sajátjának tekinti továbbra is. Tehát ily módon tudta Jákób tudatosítani nagybátyjában, hogy ő már önálló ember, önálló családdal és gazdasággal. Nem szolga, aki ura tulajdona, csupán egy rokon, aki segít neki is, magának is.

"Akinél, pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen az. Atyánkfiai előtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat."

(1Móz 31: 32)

Micsoda tragikus előjel! Jákób maga ítéli halálra szeretett kedvesét önnön tudta nélkül. Ez lesz a megnyugtató magyarázat annak későbbi végére. Előbb azonban meg kell szülnie a szíve alatt fejlődő magzatát. Azt ugyanis nem ítélte halálra a patriarcha.
Látjuk tehát, hogy itt megoldódni látszik az a ma oly népszerű jogi magyarázat, hogy tudniillik a gyanúsított mindaddig ártatlan, míg be nem bizonyítják a bűnösségét. Másfelől viszont tudjuk, hogy a bűnösséget nem ember bizonyítja (ő csak eszköz ebben – saját jellemének próbája), hanem Isten. És az érte járó ítélet végrehajtója is Ő (ebben is lehet ember az eszköz – de erről a második könyvben még több szó esik).
Jákób az ítéletet az isteni gondolkodásmóddal teljesen összhangban mondta ki, és ez akkor is áll, ha Lábán valójában nem találja meg nála a kabala-isteneket. A szándék és a rejtett tett már elegendő az ítélet meghozatalához, és végrehajtásához. Jákób ekkor ezt még nem tudja, de nekünk szellemi segítséget nyújt abban, hogy általa különbséget tehessünk az ostoba emberi törvények, és az igazságra épülő isteni törvények, vagyis alapelvek között. Egy emberi törvény lehet akármilyen népszerű, és szolgálhat nagyszerű alapul további jogi szabályozásnak; ha valójában nem az igazságra épül, csak romboló, és félrevezető jelentőségű lesz. Ilyen a fent említett ősi, római alapparagrafus is. Valójában nem az igazságot, hanem a mohóságot és a pénzt védelmezi; maga mögé bujtatva még a hatalmukkal visszaélő politikusokat is. Az Isten igazságra épülő törvényei kíméletlenül lecsapnak rájuk, s elnyerik méltó jutalmukat a leendő tökéletes paradicsomi szerkezetű társadalomban. Az Új Világban, a nyolcadik napon megvan a helyük.

"Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea sátorába, és a két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából, és méne a Rákhel sátorába. Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok űle; Lábán, pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg azokat. Akkor monda az ő atyjának: ne haragudjék az én uram, hogy fel nem kelhetek előtted, mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát, de nem találá a házi bálványokat."

(1Móz 31: 33- 35)

Miközben Lábán kutat házi bálványai után, Rákhel olyan furfanghoz folyamodik, amelyet évezredek múlva is előszeretettel alkalmaznak az asszonyok, ha el akarnak érni valamit: menstruációt színlel. Ennek egy férfi mindig bedől, hisz nincs mersze ellenőrizni azt, meg kellene alázni magát is, a nőt is.
Látjuk, hogy Rákhel emberileg nem olyan szép lelkű, mint amilyennek kívülről látszik. Isten szemében egyre inkább halálra méltó. Mindazonáltal, mert Jákób annyira szerette; megengedi neki, hogy ő szülje meg urának két legdrágább gyermekét. Sőt közülük az egyik méltó lesz a Vérvonal továbbvezetésére is.
Tapasztalhatjuk, hogy e jutalmat nem azzal érdemelte ki, hogy ő szerette az urát; hanem azzal, amely szeretettel az ő ura volt ő iránta. Tehát nem az az igazi szeretet, ahogy mi szeretjük az Istent, hanem ahogy Ő szeret minket. Ezt az isteni szeretetet persze ki kell érdemelnünk helyes törekvéseinkkel.
Rákhel tehát, jól lehet, kiérdemelte a szeretetet Jákobtól (s így Istentől is), mégis rászolgált az ítéletre is (ahogy mi is).

"Jákób pedig haragra gerjede s feddődék Lábánnal. Megszólala Jákób és monda Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bűnöm, hogy üldözőbe vettél? Bezzeg minden holmimat felhánytad, mit találtál a magad házi holmija közűl valót? Add elő itt az én rokonaim és a te rokonaid előtt, hogy tegyenek ítéletet kettőnk között."

(1Móz 31: 36, 37)

Jákób nem tud a családjában esett gyalázatról, menekülése, pedig isteni utasításra történt. Így valójában joggal háborodik fel nagybátyja viselkedésén. De tudnunk kell, ha egy családtagot valamely bűnének ítélete sújt, az a családfőt is sújtja. Valójában a családja tetteiért felelősséggel tartozik. De az ő büntetése más jellegű lesz. De ne menjünk ennyire előre.

"Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg. A mit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tőlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is. Úgy voltam, hogy nappal a hőség emésztett, éjjel, pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől."

(1Móz 31: 38- 40)

Jákób teljesen reálisan vázolja fel Lábánnak végzett szolgálatát. Tökéletesen tisztában volt helyzetével, és maximális odaadással szolgálta nagybátyját – vagy, ha úgy tetszik: urát. Nagyon szépen felvázolja ezt a helyzetet, ahogy egy szolgának urával szemben viselkednie kell – függetlenül attól, hogy egyébként rokonok. Ehhez a fajta hozzáálláshoz igen komoly céltudatosság és figyelem szükséges. Ezek nélkül lehetetlen. Jákób nem méltán tartozik-e a messiási vérvonal láncszemei – vagy, ha úgy tetszik: gyöngyszemei közé?
E három vers tanulmányozása igen sokat segít annak megítélésében, hogy az alá-fölérendeltségi viszonyban alul lévő hogyan viselkedjék elöljárójával. Elsősorban a gazdasági rendszer szervezésében és képzésében van nagy szerepe. Már az 'a'-ügynök és a munkások kiválasztásánál és továbbképzésénél igen nagy jelentőséggel bírnak ezen ismérvek. Erre a fajta gazdasági alázatra kell törekednie a beosztottnak főnöke felé. Ha ennek megközelítésére képtelen; hatékony csapattag sohasem lesz belőle. Bomlasztó hatást fog kifejteni a rendszerre – előbb-utóbb meg kell tőle és a hatalma alatt álló gazdasági egységtől szabadulni. Rendszerünket nem a Paradicsom felé emeli, hanem a pokolba süllyeszti. A fenti instrukciókra fogékonyak előtt viszont nagyszerű út áll: célirányos karriert futhatnak be.

"Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te, pedig béremet tízszer is megváltoztattad.

(1Móz 31: 41)

Lábán viselkedésének tanulmányozása viszont arra való, hogy egy vezető óvakodjon a hozzá hasonló tettektől. A keze alá osztottaknak a bizalmát kell élveznie ahhoz, hogy azok idővel ne csupán pénzért, ellátásért, hanem szeretetből szolgálják őt, és később Őt, az Istent. Mindazonáltal láthatjuk, hogy a bizalmatlanság nem elegendő ok arra, hogy egy szolga vagy beosztott lázadozzon vezetője, ura ellen. Egy hűséges beosztott gyakran jobb belátásra tudja bírni mohó urát, helytelen szemléletű vezetőjét. Tehát mindenkinek pontosan tudnia kell, hogy adott helyzetben hol a helye, és ennek megfelelően kell viselkednie. Amíg a saját helyzetével nincs tisztában; hogy lehetne tisztában másokéval?

"Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, de megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett téged tegnap éjjel."

(1Móz 31: 42)

Jákób igen jól látja a helyzetet. Emberismeretének ilyen magas fokát is megnevezi: istenfélelem. Isten félelme tehát nem csupán utasít, vezet, hanem a legmagasabb szintű bölcsességre tanít, és szeretet épít az emberekben. Így cselekedeteit csak harmonikus együttműködéseként tudja tökéletes szolgálatra váltani. És ezek eredménye a boldogság.
Itt az istenfélelem nem a büntetéstől való félelmet jelenti; hanem attól való félelmet, hogy nehogy megbántsuk Azt, aki ilyen jó hozzánk. Nem akarunk szomorúságot okozni Neki, és haragot ébreszteni a szívében. Így tetteinket úgy vezethetjük a lelkiismeretünk által, hogy ezek elkerülésével minél nagyobb örömet okozzunk Annak, aki nekünk is ilyen nagy boldogságot nyújt, és szeret.
Tehát félelmünk nem a büntetést célozza, hanem a szeretet és a boldogság kiáradásának hiányából fakadó kiegyensúlyozatlan lelkiállapotot.

"Felele pedig Lábán és monda Jákóbnak: a leányok én leányaim és a fiak én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz mind az enyim, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak, vagy az ő magzatjaiknak, a kiket szűltek? Most, tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az légyen bizonyságul közöttem és közötted."

(1Móz 31: 43, 44)

Íme a két féle félelem közötti különbség. Míg Jákób az előbb vázolt istenfélelemmel él; addig Lábán attól fél, hogy Jákób Istene esetleg megbünteti azért, amit tett ellene. Jákóbtól nem fél. Úgy véli, képes szembeszállni vele; de az Isten, aki Jákóbot vezeti – az más. Tőle fél. Tehát a fent említett szövetséggel próbál békességet kicsikarni Jákóbtól, s természetesen rajra keresztül a Mindenhatótól; Attól, aki az éjjel megfeddte.
Jákóbnak nem esik nehezére a békekötés annak ellenére, hogy annyi bántást szenvedett el Lábántól.

"És vőn Jákób egy követ, és felemelé azt emlékoszlopul. És monda Jákób az ő atyjafiainak: Szedjetek köveket! És gyűjtének köveket, és csinálának rakást; és evének ott a rakáson."

(1Móz 31: 45, 46)

Az akkori szokások értelmében Jákób azonnal intézkedik, hogy a megkötendő szerződésnek emléket állítson. Ma ezt papírra rögzítik írásban. Nincs is akkora ereje, mint egy hatalmas emlékműnek, és a mellette elhangzó szavaknak és tetteknek.
Az összehordott köveknek többféle jelentőségük volt. Ráolvashatják a szerződés szövegét, amit az megőriz, és a rátekintők újra és újra emlékezetükbe idézhetik, véshetik. Eltemethetnek vele halálra ítélt gondolatokat, mint például az ellenséges szándékot, haragot. Idegenek is messziről látván érdeklődnek a halom eredete felől, így még többen tudomást szereznek róla. Az Isten látva a halmot, bármikor számon kérheti a szerződő felektől annak betartását, illetve ugyanezt az emberek is megtehetik.
A halmon való közös étkezés a közös szándék valódiságát (jogi kifejezéssel éve: mindenben közös akarattal) hivatott tudatosítani a szerződő felekben, s ezzel felelősségérzetükre hivatkozik a szokás. Ahol eszünk – oda nem csinálunk.

"És nevezé azt Lábán Jegár-Sahaduthának, Jákób pedig nevezé Gálhédnek."

(1Móz 31: 47)

Az ilyen, és ehhez hasonló emlékhalmok, oszlopok neve igen nagy fontossággal bír. Valójában ezek bizonyos szellemszemélyeket zárnak be, és tartanak ott életben. Mindenki a maga fordulópontjának megfelelően nevezi azt. Így Lábán nyilván a félelmeit látta megállni, megtorpanni ott; ezért nevezi így. Jákób számára viszont egyszerűen csak a Bizonyosság Köve lett. Ez derül ki a következő versből, de még más nevet is ad neki.

"És mondja vala Lábán: E rakás bizonyság ma, közöttem és közötted, azért nevezék Gálhédnek. És Miczpának, mivelhogy mondá: az Úr legyen vigyázó közöttem és te közötted, a mikor egymástól elválunk."

(1Móz 31: 48, 49)

Talán Lábán valóban a félelmeinek próbál itt gátat vetni, és az Isten hatalmával fenyegeti Jákóbot. Ezért még egy nevet ad a kőhalomnak: Vigyázó. Így kíván elválni unokaöccsétől, Jákóbtól.

"Ha az én leányaimat nyomorgatándod, és ha az én leányaimon kivűl több feleséget veéndesz, senki sincs ugyan velünk; de meglásd: Isten a bizonyság én közöttem és te közötted."

(1Móz 31: 50)

Lábán félelemből és dühből fakadó fölösleges fenyegetőzésbe menekül önmaga elől. Húsz éve ismeri Jákóbot: nem olyannak ismeri, aki a leányait valaha is nyomorgatta volna. A poligámián alapuló családi társadalomban, pedig semmi köze ahhoz, hogy leányai mellé vesz-e még feleségeket. Tehát ezek csak fellengzős, üres szavak, mégis jól jelzik lelkiállapotát. És mint az após szavai: átok értékűek is. Kijelentésének erejét Istenre hárítja, aki támogatja is azokat, hisz valójában igaz ügyben hívták tanúnak Őt.

"És monda Lábán Jákóbnak: ímé e rakás kő és ímé ez emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted, Bizonyság legyen e rakás kő, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kő mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kő, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre."

(1Móz 31: 51, 52)

Ez volt végül is a lényege a kövek körüli felhajtásnak. A biztonság szavatolás, és a békekötés. Sokkal nagyobb erejű ez, mint napjaink bármely, papírra vetett békeszerződése. Hisz aki látja: tudja, miért van ott még évszázadok múlva is. Így még évszázadok múlva is lesújt ember vagy Isten a szerződés megszegőjére.
Ez az egyezség nem zárt ajtók mögött köttetett, hanem az Isten az angyalok és emberek füle hallatára, és a szemük előtt. Egy szerződés nem korlátozódhat szűk körre, ha azt akarjuk, hogy ereje legyen. Suba alatt, vagy gyertyafénynél csak gonosz szerződések köttetnek, melyek mások romlására törnek.

"Az Ábrahám Istene, és a Nákhor Istene, és az ő atyjok Istene tegyenek ítéletet közöttünk: És megesküvék Jákób az ő atyjának Izsáknak félelmére."

(1Móz 31: 53)

Ismét két érdekességgel találkozunk a versben. Az egyik, hogy úgy tűnik, mintha az író több istent említene, illetve talán Lábán, tudatlanságában, vagy magából kiindulva különböző személyekhez különböző isteneket társít. Tudjuk, hogy ő a házi bálványokhoz szokott fohászkodni. Ez magyarázza fenti gondolkodását. Az író (Mózes), vagy a szájhagyományozó tudja, hogy ezek az istenek Egyek. Így valójában a többes szám akár fenséges többes is lehet – amiből később kialakult a királyi többes szám, még később, pedig a magázás nyelvi fordulata.
A másikról már esett szó: Izsák félelme. De mivel még nem szokhattuk meg, újra felhívom a figyelmet a kifejezésre: Izsáknak, és így Jákóbnak is az igaz Istennel való szoros kapcsolatára, istenfélelmére utal.

"Akkor Jákób áldozatot öle ott a hegyen, és vendégségbe hívá az ő rokonait. És vendégeskedtek vala, s meghálának a hegyen. Reggel, pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és leányait és megáldá őket. Azután elméne Lábán, és visszatére az ő helyére."

(1Móz 31: 54, 55)

Nem csak Lábán tért vissza az ő helyére, hanem vele együtt a szíve is. Már nem háborog Jákób ellen. A vendégeskedés és evés-ivás, beszélgetés feloldja az ember feszültségét, s azután már más színben látja a körülményeit. Megenyhült vendéglátója iránt. Már ha nem is kifejezetten szeretettel, de mindenesetre nyugalommal a szívében hagyja ott leányait és azok fiait.
Érdekes megfogalmazás szerint egy atya minden szintű leszármazottait fiainak nevezi; tehát unokáit, vagy dédunokáit is.
Érdekes továbbá megfigyelnünk még azt is, hogy a vendégséget Jákób szerezte Lábánnak és rokonainak. Neki, pedig valójában nem állt érdekében, hogy megbékítse nagybátyját (ő ugyanis nem félt Lábántól), mégis a benne működő isteni lélek arra késztette őt, hogy keresse a békét embertársaival, s képzelt ellenfeleivel.